KEF drogprevenció

2022. június 24. 19:43 - Kelemen Krisztián

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját, 1988. június 26.-a óta évente ezen a napon tartják meg világszerte. Ezen a napon a szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek tartanak prevenciós előadásokat. Szombathelyen ebből az alkalomból a mai napon szerveztünk kitelepülést a Fő téren, ahol tájékoztatást és felvilágosítást nyújtottak a szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagszervezetei.
Azonban a szombathelyi KEF drogprevenciós tevékenysége, nem csak erre az egy napra korlátozódik, hiszen az év minden napján azon dolgozunk, hogy a gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket megvédjünk az egészségre káros szerektől, közérthető tájékoztatással, edukatív programokkal, őszinte felvilágosítással.
„KORUNK PESTISE A DROG”
Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős. Az utóbbi évekig Európában a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabisz-származékok voltak, míg napjainkra jelentősen növekszik a különböző szintetikus tudatmódosító szerek használata.
2009-től napjainkig a Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja Korai Jelzőrendszeréhez 880 új pszichoaktív típusú anyag bejelentése történt meg.
Az általános- és középiskolás diákok a legveszélyeztetettebb korosztálynak számítanak a drogok kipróbálásában már 12 éves kortól.
Tehát a veszély valós és nekünk dolgunk, feladatunk van!
Szeretnénk megköszönni mindenkinek a munkáját, aki velünk együtt - itt Szombathelyen - harcol a drogok ellen nap, mint nap, akár a kínálat csökkentés, akár a kereslet csökkentés területén.

287894649_362979499292394_3059773638711385343_n.jpg

288438858_362979509292393_4742463485911760626_n.jpg

288438858_362979509292393_4742463485911760626_n_1.jpg

288528696_362979575959053_6773093415701577603_n.jpg

288886918_362979522625725_5033959723877137016_n.jpg

288922363_362979535959057_1275171327904310590_n.jpg

289043618_362979589292385_3153340607387074411_n.jpg

289250365_362979579292386_7002406650469480429_n.jpg

289271308_362979602625717_4884277170668428054_n.jpg

289392438_362979605959050_2517450004640879234_n.jpg

289935581_362979612625716_7946594063101908673_n.jpg

komment
süti beállítások módosítása