Idén is lesz DK Mikulás a Fő téren!

2016. december 03. 11:20 - Kelemen Krisztián

Mint minden évben idén is eljön a gyerekekhez a DK Mikulása. Szombathelyen a Fő téren, 2016. december 04.-én vasárnap délután 17 órától várjuk a kedves gyerekeket a Mikulás Bácsival, aki szaloncukorral kedveskedik minden gyermeknek.

telapo.jpg

A Demokratikus Koalíció ebben az időszakban számos jótékonysági tevékenységet szervez, mint például az ingyenes ruhaosztás, amely idén is nagyon sikeres volt, de folyamatos az élelmiszer adományok gyűjtése és kiosztása a rászoruló családok részére. Minden évben személyes jelentkezés alapján segítünk a rászorulókon tartós élelmiszerrel, melyet mi magunk személyesen adunk át a rászorulók otthonában. Az élelmiszer adományokat az elnökség tagjai ajánlják fel, valamint tagjainktól, támogatóinktól és szimpatizánsainktól kapjuk.

 

komment

Mi is itt vagyunk!

2016. december 03. 11:11 - Kelemen Krisztián

Pénteken a "Mi is itt vagyunk!" címmel rendeztek kulturális délutánt az Agora MSH-ban a fogyatékos emberek világnapjához kapcsolódva. Fontosnak tartom a rászorulók segítését és támogatását, ezért tettem eleget a meghívásnak a rendezvényre! 

miisitt_bs29.jpg

miisitt_bs28.jpg

miisitt_bs25.jpg

miisitt_bs22.jpg

miisitt_bs32.jpg

miisitt_bs34.jpg

http://www.szombathely.hu/onkormanyzat/onkormanyzati-hirek/dr-puskas-tivadar/mi-is-itt-vagyunk.9261/

komment

TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL (2016)

2016. december 01. 18:02 - Kelemen Krisztián

Az egy éves képviselői munkám eredményeiről kellett beszámolót készítenem a 2011. évi CLXXXIX. törvény 32.§ (2) k. pontja szerint a Választópolgárok részére. Ebben nagy vonalakban megtalálhatóak azok a tevékenységek, melyek összefüggnek a képviselői munkámmal.

TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐ MUNKÁRÓL
a Választópolgárok részére a Szombathely, 9.evk.-ben végzett képviselői munkámról.

Időtartam:
2015. október 31. – 2016. október 31. 

I. Közgyűlések időpontjai, melyeken részt vettem:

• 2015. NOVEMBER 6. (RENDKÍVÜLI)
• 2015. NOVEMER 20. (RENDKÍVÜLI)
• 2015. DECEMBER 10.
• 2016. JANUÁR 20. (RENDKÍVÜLI)
• 2016. JNAUÁR 28. (RENDKÍVÜLI)
• 2016. FEBRUÁR 25.
• 2016. MÁRCIUS 10. (RENDKÍVÜLI)
• 2016. ÁPRILIS 20.
• 2016. JÚNIUS 15.
• 2016. SZEPTEMBER 15.
• 2016. OKTÓBER 23. (ünnepi)
• 2016. OKTÓBER 27.

II. Oktatási és Szociális Bizottság ülésének időpontjai, melyeken részt vettem:

• 2015. NOVEMBER 28. (RENDKIVÜLI)
• 2015. DECEMBER 9.
• 2016. JANUÁR 27.
• 2016. FEBRUÁR 22.
• 2016. MÁRCIUS 9. (RENDKÍVÜLI)
• 2016. ÁPRILIS 19.
• 2016. JÚNIUS 8.
• 2016. SZEPTEMBER 14.
• 2016. OKTÓBER 25.

III. Képviselői Fogadóórák és Lakossági Fórumok:

• 2015. OKTÓBER 26. LAKOSSÁGI FÓRUM
• 2015. NOVEMBER 23. (Bokréta Bölcsőde)
• 2015. DECEMBER 14. (Napsugár Óvoda)
• 2016. JANUÁR 18. (Napsugár Óvoda)
• 2016. FEBRUÁR 16. (Bokréta Bölcsőde)
• 2016. MÁRCIUS 21. (Napsugár Óvoda)
• 2016. ÁPRILIS 11. (Napsugár Óvoda)
• 2016. MÁJUS 23. (Napsugár Óvoda)
• 2016. JÚNIUS 13. (Bokréta Bölcsőde)
• 2016. JÚLIUS 11. (DK Iroda)
• 2016. AUGUSZTUS 8. (Városháza)
• 2016. SZEPTEMBER 26. (Napsugár Óvoda)
• 2016. OKTÓBER 24. (Bokréta Bölcsőde)

Rendszeresen, minden hónapban tartok fogadóórát és ez alól a nyár sem kivétel. A fogadóóráimra rendszeresen 10-15 lakó érkezik észrevételekkel és javaslatokkal, melyeket hivatalos formában közvetítek a Városüzemeltetési Osztály felé vagy az illetékes intézmény vezetője felé.

IV. Gázbizottság ülései, melyeken részt vettem:

• 2015. november 05.
• 2016. február 04.

V. Tényleges felújítások, fejlesztések és karitatív tevékenységek:

2015. november:
• A lakókkal egyeztetve kérésemnek megfelelően a SZOMPARK munkatársai több helyen visszametszették a fákat, bokrokat, például a Pázmány Péter körúton, a volt Szent-Györgyi Iskola környékén.
• Csatorna és útburkolat javítás történt a Bokréta Bölcsőde parkolójában.
• A Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány munkásai, besegítve a parkfenntartási munkálatokba összegyűjtötték a lehullott faleveleket a volt Szent-Györgyi Iskola környékén. Folyamatos a lehullott lombok gyűjtése a Savaria Rehab-Team közmunkásai által a lakótelepen.
• Az egyik szombathelyi Áruházban élelmiszer adománygyűjtést szerveztünk a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvánnyal közösen a rászoruló családok részére és ez által plusz 30 rászoruló család és egyedülálló kaphatott Karácsony előtt élelmiszer adománycsomagot.
• Folyamatos az útburkolatok javítása a lakótelepen (pl.: Pázmány Péter krt.) és a csatornafedelek javítása (pl.: Mikes Kelemen utca).

2015. december:
• A volt Szent-Györgyi Iskola előtt vártam a gyerekeket a Mikulással egy kis ajándékozásra.
• A Micimackó Óvodába invitáltam a Mikulást, hogy szebbé, boldogabbá tegye az óvoda növendékeinek napját.
• A Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány Kuratóriumának Elnök Asszonyával látogattuk meg a Mikulással a lakótelepen élő gyermekes családokat.
• A decemberi Közgyűlésen a lakók kérése alapján több indítványom is zöld utat kapott, így például 2016. februártól gyakrabban jár a „9”-es busz csúcsidőben, a „29A” jelű busz betér a Pázmány Péter körútra. Megszavazásra került a Szent Márton Templom előtti tér felújítása, és a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány térítésmentes irodahasználati lehetősége is a Szent Márton utcában. 

• Útburkolat javítás történt a Mikes Kelemen utcai parkolóban a lakók kérésére.
• Karácsonyi Ünnepséget szerveztünk a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvánnyal, melyen összesen 80 rászoruló családot segítettünk élelmiszeradománnyal.

2015. január:
• Folyamatos a facsemeték ültetése a lakótelepen.
• A Pázmány Péter körút 11-15. számú társasházak mögötti sportpálya kerítését javították a Szompark munkatársai.
• Folyamatos a parkolók feltöltése a Pázmány Péter körúton.
• Helyszíni bejáráson vettem részt a hivatal munkatársaival a lakótelepen szükséges felújításai munkák szemrevételezése miatt.
• Tárgyalásokat kezdeményeztem a helyi Alapítvány támogatása érdekében szombathelyi vállalkozásokkal.
• Járdaburkolat javítások a Barátság utcában, csatornafedelek szintbe hozása. 

2016. február:
• Járdafelújítás történt a Hunyadi úton, egy kisebb szakaszon.
• Folyamatos a Pázmány Péter krt. 11-15. szám mögötti sportpályának a felújítása.
• Közterületi játszóterek rendbe tétele, gazolás, homokozókban homokcsere és zajlanak a rendes parkfenntartási munkák.
• A februári Közgyűlésen elfogadásra került a Bokréta Bölcsőde felújítása.

2016. március:
• Helyszíni műszaki bejáráson vettem részt a hivatal munkatársaival a közterületi játszóterek bővítési lehetőségével kapcsolatban.
• Kisebb járdafelújítás történt a lakók kérésének megfelelően a Pázmány Péter körút 64. számú lakótömbnél.
• A Gazdasági és Városstratégiai Bizottság ülésén már sokadik alkalommal terjesztettem elő a Hunyadi úton gyalogátkelőhely kialakítását, parkolóhelyek bővítését a lakótelepen, járda felújítási igényeket a Pázmány Péter körúton.

2016. április:
• Képviselői keretemet idén is a lakók igényei szerint kívánom felhasználni, mégpedig 1 millió forintot a közterületi játszóterek bővítésére, 1 millió forintot egy felnőtt fitneszpark létesítésére, 500 ezer forintot az alapítványi játszótér egyik játékának felújítására és 500 ezer forintot a Joskar-Ola Napokon arra, hogy a 14 alatti Joskar-Olai gyermekek ingyenesen vehessék igénybe a Vidámparkot a „YO-Kupon” segítségével.
• Illegális szemétlerakó hely megszüntetése a lakótelepen.
• Folyamatos a facsemeték ültetése a lakótelepen.
• A Bizottsági ülés megszavazta a gyalogátkelőhely létesítését a Hunyadi úton a Lidl Áruház mellett. 

• Döntött a Közgyűlés a Vásárcsarnok épületének a felújításáról, melynél kértem, hogy a környezetét is, tehát a parkolókat is újítsa fel az Önkormányzat.
• Térfigyelő kamera kihelyezését szavazta meg a Közgyűlés a volt Szent-Györgyi Iskola előtti területre, mely növelni fogja a környék közbiztonságát.
• Zöld utat kapott a Károlyi Antal utcában a csatorna fejlesztés 296 méteres szakaszon 80 millió forint értékben.
• A Közgyűlés elfogadta a Bokréta Bölcsőde 58.6 millió forint értékben történő felújítását, mely a következőket tartalmazza: csatorna cseréje, felújítása, tetőszigetelés, komplex akadálymentesítés, továbbá homlokzati hőszigetelés. A Bölcsőde részesül kültéri játékok fejlesztésében is.
• A Közgyűlés elfogadta a Barátság utcai Óvoda udvarára tervezett multifunkcionális sportpálya létesítését a gyerekek számára.
• A szerdai Közgyűlés támogatta a javaslatomat, miszerint közlekedési terület kerül kialakításra kisvárosias lakóterületből a Károlyi Antal utca 8205/5 hrsz. ingatlanján 330 m2 nagyságban parkoló céljára. Így most már a parkoló megmaradhat a lakótelepen élők parkolójának.
• Alapítványi Kuratóriumi ülésen vettem részt, melyen elkezdtük szervezni a Joskar-Ola Napokat.

2016. május:
• Elkezdtem szervezni egy mozgássérült gyermekeknek kifejlesztett játszótéri eszköz telepítését a Micimackó Óvoda közelébe a Mikes Kelemen utca egyik közterületi játszóterére.
• Aszfaltburkolat javítás a Vásárcsarnok mögötti parkolóban a lakók kérésére.
• Elkezdődtek az előmunkálatok a Szent Márton Templom előtti téren.

2016. június:
• Elkészült a multifunkcionális sportpálya a Barátság utcai Óvodában.
• Folyamatos a fák metszése a lakótelepen.
• A Joskar-Ola Napok rendezvényhez a támogatók felkutatását napi szinten végzem, mert az önkormányzattól nem érkezett olyan összegű támogatás, amire az Alapítvány Kuratóriuma számított. Például a Szent Márton Emlékév programsorozatához rendelt 800 millió forint kormányzati támogatásból az Alapítvány három beadott pályázatából egyik sem nyert egyetlen forintot sem.
• Rendvédelmi tanácskozáson vettem részt, melyen a lakók nyugalma érdekében az a döntés született, hogy a Polgárőrség bevonásával folyamatos járőrözés lesz hétvégenként, éjszaka a lakótelepen és a város több pontján is.


• Tervezés alatt a felnőtt tornapálya a Mikes Kelemen u. 3. melletti területre.
• Járdafelújítás a Bartáság utca 1. szám mögött.

2016. július:
• Elkészültek a közterületi játszóterek bővítési munkálataival a kivitelezők. Képviselői keretemből 1 millió forintot szántam a Hajnal, Károlyi Antal, Pázmány Péter és Barátság utcákban található közterületi játszóterek bővítésére. Rugós játékokat és homokozókat helyeztek ki.
• Folyamatos a lakótelep tisztán tartása, minden héten szemét szedés van, és folyamatosan nyírják a füvet.
• A Napsugár óvodában javították a csapadékvíz elvezető rendszert, a Micimackó Óvodában páramentesítő készüléket helyeztek ki és több helyiségben burkolatjavítás történt.

2016. augusztus:
• A Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány tradicionális nagyrendezvénye sikeresen lezajlott. A három nap alatt több, mint 30 ezren látogattak ki a Joskar-Ola Napokra, ahol Dr. Alban is fellépett többek között. A rendezvényen a Jóléti Alapítvány támogatásával 33 rászorulót segített a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány élelmiszeradomány csomagokkal.
• Átadásra került a fitneszpark a Joskar-Olán. (fotó: vaskarika.hu)
• Átadásra került a MagikMe Pillangó integráló libikóka a Mikes Kelemen utcában. (fotó: magikme.net)
• Cserélték a hálót a Szompark munkatársai a Pázmány Péter krt. 11-15. szám mögötti sportpályán, egy négy évszakos strapabíró háló került kihelyezésre.
• A lakótelepen elindult egy integrált Polgárőrség szervezése, önkéntesek toborzása.
• Útburkolat javítások a Hajnal utcában.


2016. szeptember:
• Járdák, játszóterek folyamatos gondozása.
• Önkéntes szemétszedésen vettem részt a lakótelepen.
• Felfestették a Barátság utcai kerékpárút jelzéseit.

2016. október:
• Elkezdődött a Hunyadi úton a gyalogátkelőhely kialakítása.
• Járdafelújítás a Szent Márton utcában a gyalogátkelőhely előtti szakaszon.

• A Pázmány Péter krt. 11-15. szám mögötti sportpálya aszfaltburkolatának javítása.

VI. Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány

Megválasztásom óta segítem a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány munkáját.
A Joskar-Ola lakótelep nagyon szerencsés helyzetben van, amiatt, hogy 18 éve működik egy közhasznú alapítvány, amelynek tagjai önkéntes alapon, társadalmi munkában vállalnak és valósítanak meg, közcélt szolgáló feladatokat, mint például játszóterek létesítése és fenntartása, padok kihelyezése, kulturális rendezvények lebonyolítása, adományosztások.

Az alapítvánnyal közösen szervezett események, programok:

• Karácsonyi Adománygyűjtés: (2015. november 20-21.) Az egyik szombathelyi áruház segítségével élelmiszer adományokat gyűjtöttünk a Karácsonyi Ünnepség keretében lebonyolított adományosztáshoz.
• Alapítványi Mikulás: (2015. december 4.-5.): A Kuratórium Elnökével és Tagjával, valamint az alapítványi Mikulással 15 családnál jártunk és a gyerekeknek Mikuláscsomagot osztottuk.
• Karácsonyi Ünnepség: (2015. december 21.): Az ünnepség keretében 80 rászoruló családnak és egyedülállónak osztottunk élelmiszer csomagot.
• Közterületi játszóterek bővítése: (2016. július) Képviselői keretemből 1 millió forintot ajánlottam fel a közterületi játszóterek bővítésére a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítványnak. Az Alapítvány a Hajnal utcában, a Károlyi Antal utcában, a Barátság utcában és a Pázmány Péter körúton található közterületi játszóterekre helyeztetett ki homokozókat és rugós játékokat.
• Joskar-Ola Napok (2016. augusztus 12-14.): Az alapítvány pénzügyi helyzetét segítve, személyes megkeresésemre több, mint negyven vállalkozástól érkezett támogatás az alapítványhoz az idei XVIII. Joskar-Ola Napok Kulturális és Sportfesztivál megszervezéséhez, melyen közel harmincezer látogató kapott ingyenes szórakozási lehetőséget a három nap alatt. A szervezés nyolc hónapot vett igénybe. A rendezvényre képviselői keretemből 500 ezer forintot ajánlottam fel arra, hogy a rendezvény ideje alatt a Joskar-Olán élő 14 alatti gyerekek ingyenesen vehessék igénybe a Vidámpark szolgáltatásait a „YO-Kupon” segítségével.
• Alapítványi játszótér felújításának befejezése: A tavalyi évben egy karusszeles hinta játékeszköz felújítása maradt el az Alapítvány kezelésében lévő játszótéren. Az idei évben 500 ezer forintot ajánlottam fel az Alapítványnak, arra hogy ezt a játékeszközt is megjavíttassák, ami meg is történt a nyár folyamán.
• MagikMe Libikóka telepítése: Képviselői, Polgármesteri és Alapítványi összefogás segítségével telepítve lett egy mozgássérült gyermekek részére kifejlesztett integráló közterületi játékeszköz a Mikes Kelemen utcában.


• Fitneszpark létesítése: Az Alapítvány részére képviselői keretemből 1 millió forintot ajánlottam fel egy felnőtt tornapálya – fitneszpark – kialakítására, melyet a Joskar-Ola Napok alatt átadtunk a lakótelep számára. A beruházás összértéke 2 millió forint.
• Rászoruló családok támogatása: A Joskar-Ola Napok alatt az Alapítvánnyal 33 rászoruló családot támogattunk élelmiszer adománycsomaggal a Jóléti Alapítvány jóvoltából.

 
Kelemen Krisztián
Önkormányzati Képviselő

Szombathely Megyei Jogú Város
9. választókörzet
(Joskar-Ola lakótelep)


Szombathely, 2016. október 31.

 

komment

Sikeres volt a DK ruhaosztása

2016. november 28. 18:46 - Kelemen Krisztián

Idén már harmadik éve tartottunk ingyenes ruhaosztást, melyre évről-évre több az érdeklődő. A 16 órakor kezdődő osztáson már nem sokkal 15 után sorban álltak az emberek. A kapunyitásra 40-50 fő várt a helyszínen. Idén is sok jó minőségű használt ruhát adtunk a rászorulóknak. Voltak gyermek és felnőtt ruhák, játékok, cipők, és egyéb hasznos holmik. A sajtót is meghívtuk, de csak a szombathelyi TV jött el tudósítani az eseményről.

 15292902_606832492858589_1069150245_o.jpg

15271749_606832409525264_1439804877_o.jpg

15271719_606832452858593_409536147_o.jpg

15271308_606832369525268_1592226346_o.jpg

15292749_606832316191940_269113600_o.jpg

15271297_606832309525274_1564543017_o.jpg

15233682_606832566191915_1242064210_o.jpg

15225161_606832266191945_587971685_o.jpg

15216034_606832292858609_1792122896_o.jpg

15215929_606832359525269_1764302662_o.jpg

A két órás osztáson sokan kérték a segítségünket egyéb dolgokban is. Természetesen a DK ahol tud ott segít!

15282071_606832222858616_62107493_n.jpg

komment

Modern város lehet Szombathely! A kérdés, hogy mikor?

2016. november 28. 10:47 - Kelemen Krisztián

 

Lassan egy éve, hogy 2015. decemberi Közgyűlésen tájékoztatást kaptunk arról, hogy a Modern Városok Program keretében Dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, valamint Dr. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 2015. november 17-én Szombathelyen tett látogatást a Magyar Kormány nevében és tárgyalást folytattak a város jövőjét érintő fejlesztési kérdésekben Dr. Puskás Tivadar Polgármester Úrral. Az elmúlt egy évben azonban a sok ígéretből nem sok minden teljesült. Tény, hogy van ami megvalósult - ezek inkább az egyházi beruházások -  de egyelőre csak tervezgetnek és tanulmányozzák az ígéreteket, amiből van bőven.

415240_orban_viktor_sajtotajekoztatoja_a_szombathelyi.jpg

A megállapodás a következőket tartalmazza az előterjesztés szerint:

  1. Szombathely kiemelkedő földrajzi elhelyezkedésére tekintettel a Kormány támogatást nyújt a Kőszeg felé vezető gyorsforgalmi és a Szombathelyt Vasvárral összekötő utak kialakításához oly módon, hogy az M86-os út és az S31-es út összekötése (87-es út) 2x2 sávon (20 km), valamint az M86-os út déli irányú folytatása 2x2 sávon (20 km) – beleértve a Szombathely észak-nyugati és dél-nyugati elkerülő útjának 2 sávossá tételét – kerüljön megépítésre. 
  2. A Kormány elősegíti egy multifunkcionális városi közszolgáltatási telephely kialakítását az iparterületen.  
  3. Szombathely és a környező települések árvízi védelmének biztosítása érdekében a Kormány támogatja egy új víztározó megépítését Dozmat község térségében. A beruházáshoz szükséges tervek a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál rendelkezésre állnak.
  4. A Kormány támogatja a Gothard - kastély rekonstrukcióját, és elősegíti egy zarándokszállás kialakítását.  
  5. A település kulturális életének élénkítése érdekében a Kormány hozzájárul Schrammel Imre életművének méltó elhelyezéséhez.
  6. A Kormány támogatja a Szent Márton Terv és a Szent Márton Program megvalósítását. 
  7. A Kormány a 1857/2015. (XI.30.) Korm. határozatában foglaltak szerint külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül összesen 2500 millió forint összegű költségvetési támogatást biztosít Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata számára a Szent Márton Emlékévhez kapcsolódó beruházások megvalósítása támogatására.  
  8. A Szent Márton terv második ütemének forrásigénye 5 milliárd forint, míg a buszpályaudvar vasútállomáshoz költöztetésének forrásszükséglete 4,6 milliárd forint. Az előkészítő tervezési feladatokra 2016. évben a Szent Márton terv második üteméhez 500 millió forintot, míg a buszpályaudvar átköltöztetéséhez 250 millió forintot kért biztosítani Önkormányzatunk a központi költségvetésből.
  9. A Kormány támogatja a szombathelyi kulturális és sportintézmények további fejlesztését. A személyes megbeszélésen három szombathelyi sportlétesítmény – a Szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő, az Illés Akadémia, valamint a Király Sportcentrum – fejlesztéséről tárgyaltak.
  10. A tárgyaláson elhangzottak szerint Polgármester Úr tárgyalásokat folytat a „Szombathely, a segítés városa” program országos szintre történő kiterjesztése érdekében, továbbá Varga Mihály Miniszter Úrral a szombathelyi lakásépítési program kidolgozása érdekében.

Lassan vége a Szent Márton Évnek, a programok zömét már megtartották a 800 millió forintos kormányzati támogatásból, azonban Szent Márton születésének 1700. évfordulójára illett volna befejezni a Szent Mártom Templom előtti tér felújítását, ehhez képest még el sem kezdődött. 

Ami még érdekesebb, hogy a szombathelyi városi Közgyűlésen többször kértem tájékoztatást egy külön napirendi pont keretében a Szent Márton Emlékévhez tartozó beruházások és ígéretek állapotával kapcsolatban, azonban ezt a tájékoztatást nem kaptam meg sem szóban, sem írásban, pedig úgy gondolom, hogy Szombathely lakosságának joga van tudni, arról, hogy az adófizetők pénzéből beígért beruházások folyamata milyen stádiumban van.

Viszont Polgármester Úr 2016. november 25.-én pénteken a megyei Közgyűlésnek adott tájékoztatást a projektek állapotáról, melyet a nyugat.hu oldalán a "Még csak tervezik és vizsgálják azt a tízmilliárdos fejlesztést, amit Orbán Viktor tavaly ígért Szombathelynek" című tudósításban elolvashatnak.

Forrás:

http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/orban-viktor-nyilatkozata-a-modern-varosok-program-szombathelyi-allomasan

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/modern_varosok_szent_marton_terv_szombathely_beszamolo

komment

A DK Segít minden évben! Kérjük Ön is segítsen!

2016. november 22. 19:54 - Kelemen Krisztián

A DK Segít minden évben! Kérjük Ön is segítsen! 

Adománygyűjtés! 2016. december 8.-áig Szombathelyen, kedden és csütörtökön délutánonként, 16-18 óra között a DK Szombathelyi Irodájában, a Szombathely Király u. 1. I. szám alatt (13-as kapucsengő) várjuk a felajánlásokat, melyeket a Szombathelyen élő rászoruló egyedülállóknak és a gyermekes rászoruló családoknak juttattunk el személyesen a Karácsony előtti időszakban.

15170738_584540558420615_4233581171513172215_n.jpg
Várjuk az adományokat: tartós élelmiszereket (liszt, cukor, száraz tészta, édességek, konzervek, tartós tej, keksz, étolaj stb.), továbbá gyermek játékokat! Segítsen,hogy segíthessünk! Köszönjük!

komment

Elviszik az iskolákat, de a költség itt marad

2016. november 16. 23:24 - Kelemen Krisztián

Január elsejétől az állam átveszi a szombathelyi általános iskolákat és gimnáziumokat, tehát az önkormányzat működtetői feladatköre megszűnik, viszont az eddigi költségeknek jelentős része továbbra is az önkormányzatot terheli szolidaritási hozzájárulás formájában. Ez az összeg mintegy 287 millió forintot jelent, nem beszélve arról, hogy ezen felül még további költségek is felmerülnek, melyeket a tankerületek nem finanszíroznak, ilyen például az ingyenes úszásoktatás vagy azok a fejlesztések (világítás és fűtéskorszerűsítés, amelyekről az elmúlt időszakban döntött az önkormányzatunk, illetve részben el is kezdődtek. Ezek további 5,5 millió forint/év többletkiadást jelentenek.

thax2-bercsenyiisk_1789jpg_1.jpg

Az átszervezést tartalmazó előterjesztés szerint, a "Magyarország 2017. évi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény rendelkezése szerint a 32.000 Ft feletti egy lakosra jutó adóerő-képességgel rendelkező települési önkormányzatok szolidaritási hozzájárulást fizetnek, amely a költségvetési törvény elfogadásakor megküldött tájékoztatás szerint kb. évi 287.000 e Ft fizetési kötelezettséggel terheli Önkormányzatunkat." 

Itt meg kell említeni, hogy a hozzájárulás a "nagy kalapba" kerül, tehát nem biztos, hogy a szombathelyi adófizetők pénze itt helyben az iskolákra fordítódik.

További kiadások az önkormányzat részéről: 

  • a tankerületi központ elhelyezéséül szolgáló, Szombathely Kossuth Lajos u. 11. szám alatti ingatlan bérleti díját az Önkormányzat fizeti meg. A bérleti díj éves összege 13.289 e Ft. (A jogszabályban előírt elhelyezési kötelezettség miatt a kifizetés fedezetét továbbra is biztosítani szükséges.)
  • a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrummal megkötött vagyonkezelési szerződés alapján, Önkormányzatunk a Szombathely Simon István u. 4. épületrészben folyó közművelődési tevékenységre, valamint az ott folyó városi úszásoktatásra tekintettel 3 fő alkalmazott (1 fő programszervező, 1 fő uszoda technikus, és 1 fő információs portás) személyi juttatása és járuléka után hozzájárulást fizet, továbbá 100 %-ban megtéríti a vízdíjat. A bérhozzájárulás összege egy évre vonatkozóan 7.152 e Ft, a víz és csatornadíj többlete kb. 4.000 e Ft/év.
  • a TÁMOP 3.1.3-11 számú projekt keretében, a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban megvalósult természettudományos labor kialakítása kapcsán a Közgyűlés az 535/2014. (XII.15.) Kgy. számú határozatában vállalta, hogy az indikátormutatók teljesítése érdekében a partneriskolák diákjai Kanizsai Dorottya Gimnáziumba történő szállításának költségére a fenntartás időszakában évente 1.500 e Ft-ot biztosít. A projekt 5 éves fenntartási időszaka 2020-ban jár le. 
  • a Közgyűlés a 263/2015. (VI.18.) Kgy. számú határozatában vállalta, hogy a 2015/2016. tanévtől továbbra is biztosítja a 2. 5. és 9. évfolyamos tanulók térítésmentes úszásoktatását. Az iskolai úszásoktatás költsége 1 évre vonatkoztatva kb. 5.000 e Ft
  • Az Oktatási és Szociális Bizottság az általános iskolák infrastrukturális feltételeinek javítása érdekében a 45/2014. (XII.10.) OSZB számú határozatában 4 évre vonatkozó tantermi bútorbeszerzési programot fogadott el, amely alapján 2017. évben 25.200 e Ft, 2018. évben 27.200 e Ft fedezet biztosítását vállalta. Előzőeken túlmenően 3 éves informatika fejlesztésről is döntött, amelyre tekintettel 2017. évben 18.000 e Ft biztosítását vállalta.
  • Az iskolák karbantartási, felújítási feladataiban jelentős részt vállal önkormányzatunk, 2016. augusztus végéig a Gazdasági és Városstratégiai Bizottság támogatása alapján az ilyen célra fordított összeg 118.000 e Ft volt. 
  • Önkormányzatunk az Oktatási és Szociális Bizottság szempontrendszere alapján évek óta elismerésben részesíti az Országos tanulmányi versenyeken eredményesen szereplő diákokat és felkészítő tanáraikat, a kifizetett jutalom összege évente maximum 2.000 e Ft.
  • az Oktatási és Szociális Bizottság 2014. évtől a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban, valamint a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban, szakköri keretek között folyó honvédelmi nevelés programjához évente 1-1 millió, összesen 2.000 e Ft támogatást biztosít.
  • A tavaszi és őszi időszakban az óvodások, valamint az általános iskolák alsó tagozatos osztályai ingyen látogathatják a Kalandvárost, a téli időszakban pedig valamennyi köznevelési intézmény a délelőtti időszakban (egyeztetett időpontban) ugyancsak ingyenesen használhatja a jégpályát. Az évente erre fordított összeg kb. 14.000 e Ft.
  • Az iskolák programjainak, rendezvényeinek megvalósítási költségeihez a Közgyűlés Bizottságai rendszeresen nyújtanak támogatást, 2015. évben csak az Oktatási és Szociális Bizottság által programokra, rendezvényekre nyújtott támogatás összege meghaladta a 7.000 e Ft összeget.

04.jpg

A továbbiakban az önkormányzatnak a hatásköre a véleményezési jogban kimerül, azaz ha az állam megszüntetné valamelyik szombathelyi iskolát, akkor arra az önkormányzatnak közvetlenül nem lesz ráhatása, csak véleményezheti, ahogy ez az előterjesztésben is szerepel:

Az Nkt. 83. § (3) (4) bekezdései szerint a vagyonkezelésben levő ingatlan tulajdonos önkormányzatát véleményezési jog illeti meg

  • a köznevelési intézmény megszüntetésével,
  • átszervezésével,
  • feladatának megváltoztatásával,
  • nevének megállapításával,
  • vezetőjének megbízásával és megbízásának visszavonásával

kapcsolatos ügyekben.

Egyébként az átszervezés 108 fő dolgozó közalkalmazottat érint.

Az államosítással sem az önkormányzat, sem az iskolák nem járnak jól, hiszen semmi sem garantálja, hogy az önkormányzat által az államnak befizetett 287 millió forint itt marad Szombathelyen és teljes egészében a szombathelyi iskolákra fordítják.

komment

Gyertyagyújtás - megemlékezés (flashmob)

2016. november 04. 11:58 - Kelemen Krisztián

Gyújtsunk egy gyertyát az 56-os forradalom hőseiért az 1956-os forradalom leverésének emléknapján!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/224292121317115/

14940142_597737903732616_2957014245507729844_o.jpg

komment

Sajtóközlemény

2016. október 09. 11:54 - Kelemen Krisztián

Orbán Viktor október 2-án a saját ügyében, a saját kezdeményezésére, a saját szabályai szerint indított népszavazáson szenvedett vitathatatlan vereséget. Mivel a népszavazás érvénytelen lett, a Fidesz által a kampányra költött 15 milliárd forint közpénz kidobott pénzek bizonyult.

Az érvénytelenségért a szombathelyiek is mindent megtettek, hiszen itt sem volt meg az 50%-os részvétel. Köszönjük a szombathelyiek bátorságát, emberségét, valamint azt, hogy ellen tudtak állni a zsigerekig ható gyűlöletkampánynak! A Fidesz feletti győzelmük nem maradhat következmények nélkül. Szombathely október 2-i üzenete egyértelmű! Városunkban nem csak Orbán és politikája, de vazallusa, Dr. Puskás Tivadar polgármester is csúfosan megbukott!

A Demokratikus Koalíció Szombathelyi Szervezete azt követeli, hogy a polgármester és a fideszes városvezetés az utolsó forintig fizesse vissza az érvénytelen népszavazásra kidobott önkormányzati pénzeket! A szombathelyiek nem kértek a gyűlöletpolitikából, ezért nem is lehet a pénzüket büntetlenül gyűlöletpropagandára költeni. A DK szerint a szombathelyiek pénzét nem kormánypropagandára, hanem Szombathely jobbá tételére kellene fordítani.

Dr. Puskás Tivadar és a fideszes városvezetés, kampányra fordított önkormányzati 4,7 millió forintot (költségvetés szerint) vett el a szombathelyiektől. Mivel a szombathelyiek nem kértek a népszavazásból, ezt nem nekik kell fizetniük, hanem Dr. Puskás Tivadarnak és a helyi Fidesznek. Ez a kampányra fordított önkormányzati 4,7 millió forint kidobott pénz volt, ennyi pénzből felújíthattuk volna a Micimackó Óvoda csoportszobáit és bővíthettük volna eszközállományát.

A Demokratikus Koalíció Szombathelyi Szervezete azt követeli, hogy a polgármester és a fideszes városvezetés az utolsó forintig fizesse vissza az érvénytelen népszavazásra kidobott önkormányzati pénzeket! A szombathelyiek nem kértek a gyűlöletpolitikából, ezért nem is lehet a pénzüket büntetlenül gyűlöletpropagandára költeni. A DK szerint a szombathelyiek pénzét nem kormánypropagandára, hanem Szombathely jobbá tételére kellene fordítani.

Demokratikus Koalíció Szombathelyi Szervezete

 

http://www.savariaforum.hu/tartalom/doc/a2a0teq9bLQ

komment

A Joskar-Olán már kampányolunk

2016. szeptember 08. 14:50 - Kelemen Krisztián

Választókörzetemben, a Joskar-Ola lakótelepen már kint vannak az október 2.-ához kapcsolódó DK-s plakátok. Sőt folyamatosak a kitelepülések Szombathelyen. Ma a Fő téren leszünk 15-16 óráig, holnap pedig 14-15 óráig szintén a Fő téren a Mc Donald's előtt. Várunk mindenkit szeretettel egy támogató aláírásra. 

Maradj Otthon, Maradj Európában!

komment

„A kormány egyszer megbukik, de mi itt maradunk a gyűlöletben”

2016. szeptember 07. 13:02 - Kelemen Krisztián

Vágó István: Magyarországon egyetlen keresztényt üldöznek, a pápát

Mintegy ötven ember zsúfolódott be az egyik belvárosi étterem különtermébe, hogy Vágó Istvánnal találkozzanak. Akiről ki is derült, hogy az érvek és az adatok embere, nem a nagy eszmefuttatásoké. Azzal kezdte, hogy a kormány kampányplakátjainak mondatait szedte darabokra, legalábbis néhányat.

507316_vago_istvan_szombathelyen.jpg

1294 menekült

„Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni.” Brüsszel egy város, nem maga az EU, az EU mi is vagyunk. És nincs ilyen döntés, egyetlen egy van, amit Orbán Viktor február 6-án alá is írt, ez pedig 1294 fő idehelyezését jelenti- sorolta Vágó. Azt sem tudjuk, mit jelent a városnyi mennyiség, és nem illegális bevándorlókról van szó, hanem menedékkérőkről, akik együttműködnek a hatóságokkal - mondta.

Kijelentette, valóban helyzet van, egy év alatt másfél millió menekült érkezett Európába, ami rengeteg. Németország fogadta be közülük a legtöbbet, a németek bíztak abban, hogy sikerül őket integrálni. Pozitív példák voltak előttük, hiszen török, muszlim vendégmunkások már évtizedek óta élnek Németországban, és ők integrálódtak.

507318_vago_istvan_szombathelyen.jpg

Angliában él a legtöbb bevándorló, és ma már muszlim polgármestere van Londonnak, akit az angolok választottak meg. Franciaországnak már kevésbé ment az integráció, Párizs környékén muszlim zónák alakultak ki, Marseille-ben a francia már csak a második leggyakoribb beszélt nyelv az arab után. Brüsszelnek is van egy kerülete, amit főként muszlimok laknak.

„A németek adójából mi kapjuk a legtöbbet”

A németek reménykedtek, de csalódniuk kellett, baj lett belőle. És most az a kérdés, Magyarország hogyan viszonyuljon ehhez a helyzethez? - tette fel a kérdést Vágó István.

Azt ugyanis látni kell, hogy a német állampolgárok által befizetett adókból mi kapjuk a legtöbbet. A németek fizetik Mészáros Lőrinc beruházásait, ők fizették ki a felcsúti kisvasút árának 90 százalékát is. Ezek után nem szép dolog, ha most cserbenhagyjuk őket, azt mondjuk, amit Orbán Viktor mondott, hogy ti akartátok ezt, oldjátok meg.

507324_vago_istvan_szombathelyen.jpg

Vágó idézte a miniszterelnököt, aki nemrég kijelentette, hogy hermetikusan lezártuk a déli határokat. Ez viszont nem igaz - mondtam, hiszen a kerítést meg lehet kerülni, a Szlovénián, Horvátországon át Nyugatra eljutó menekültek többsége pedig megkapja a menekültstátuszt, amivel már akadály nélkül utazhat az Unión belül, így hozzánk is. Vágó szerint ezért a magyar kormány senkit sem véd meg.

„Nagyon szeretnének felmutatni csak egyetlen erőszakot”

Hozzátette, eközben a szegedi kórházakban kevés a nővér és a beteghordó, senki sem kérdezte meg tavaly a menekülteket, hogy nem akarnak-e ott dolgozni. Ehelyett vaktérképet nyomtak a kezükbe, hadd bolyongjanak az országban. Nagyobb részüket felvitték a Keleti pályaudvarra, otthagyták őket pár napig, bízva abban, hogy az emberek meggyűlölik őket.

507330_vago_istvan_szombathelyen.jpg

Jött egy másik kampányplakát, ez: „A bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen emelkedik a nők elleni zaklatások száma Európában.” Vágó egy érdeklődő segítségével elmondta, hogy 2012-ben Magyarországon 110 ezer nőt erőszakoltak meg hivatalos adatok alapján, ez napi 300 erőszakot jelent. Menekültek által elkövetett erőszakról viszont csak egy hír volt, később az is hamisnak bizonyult. Vágó kijelentette, a kormány nagyon szeretne legalább egy menekült által elkövetett erőszakot felmutatni, de nem sikerük nekik.

A kölni események valóban sajnálatosak, tanulni kell belőlük - mondta. De a menekültek összlétszámához képest elenyésző azok száma, akik elkövették, és hasonló azóta sem történt, szerencsére. Kijelentette, nem akarja elbagatellizálni a migráció veszélyeit, de a tényeket kell figyelembe venni.

„A kormány egyszer megbukik, de mi itt maradunk a gyűlöletben”

Aztán egy nem régi, az egész EU területén végzett közvélemény kutatás adatait idézte. Arra a kérdésre, hogy kik követik el a bűncselekményeket, a magyarok válaszolták a legnagyobb arányban azt, hogy a migránsok. Tavaly 44, az idén már 55 százalék válaszolta ezt, úgy hogy tavaly voltak az országban menekültek, az idén nincsenek.

Elveszik-e a a menekültek a helyiek munkáját? - ez volt a következő kérdés. A magyarok 73 százaléka szerint igen. És a magyarok 78 százaléka mondta azt, hogy a menekültek növelik a terrorizmus veszélyét, úgy, hogy nálunk nem voltak merényletek. Azokban az országokban, ahol voltak ilyenek, mint Spanyolországban, Angliában, Franciaországban, a helyiek közöl sokkal kevesebben félnek ettől.

Mindez a kormány gyűlöletkampányának a következménye - jelentette ki. Hozzátette, az Orbán-kormány előbb-utóbb megbukik, és mi itt maradunk a gyűlöletben.

507332_vago_istvan_szombathelyen.jpg

A Fidesz hangja

Kitért a keresztény egyházak menekültekkel szembeni elutasító magatartására, és arra, hogy éppen most hoznak létre keresztényüldözés elleni államtitkárságot. Pedig Magyarországon egyetlen keresztényt üldöznek, a pápát - mondta Vágó István.

Elmesélte, hogy a kocsiban hallotta a hírt, miszerint a vajdasági magyarok elmennek a népszavazásra, és nemmel fognak szavazni. Mint mondta, elképedt, ez ugyanis azt jelenti, hogy a menekültek ott maradnak a határ szerb oldalán, a Vajdaságban, tehát a vajdasági magyarok azt szeretnék, hogy náluk maradjanak a menekültek.

Szó volt még a líbiai menekültekről, akikről Orbán kijelentette, hogy az Unió külső határain kell megállítani őket. Igen ám, de ott tenger van, és csak géppuskával vagy bombákkal lehetne ezt megtenni. Vágó szerint ha ez a céljuk, akkor ki kell mondani, de azt nem merik.

Egy néző megemlítette Bayer Zsoltot, aki Vágó szerint a Fidesz hangja, rajta keresztül akarják megfogni a szélsőjobbos szavazókat.

Vágó István amúgy azt jósolja, hogy a népszavazás eredménytelen lesz, de az érvényes szavazatok 95 százaléka a kormány reményeit teljesíti be. Ez azonban nem jelent semmit, a népszavazásnak semmiféle jogi következménye nem lesz - mondta.

Forrás és a teljes cikk itt olvasható:

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/vago_istvan_szombathely_dk_nepszavazas

komment
süti beállítások módosítása