PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Programban való részvételre

2023. május 10. 11:03 - Kelemen Krisztián

Érvényes: 2023.04.27 - 2023.06.30

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Programban való részvételre, Szombathely Megyei Jogú Város közigazgatási területén életvitelszerűen élő, szombathelyi bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, 2023/2024-es tanévben általános iskola 5. évfolyamán és 6. évfolyamán tanulmányokat kezdő tanulói részére.
346279318_774709971104415_617531449010686632_n.jpg
A pályázat célja: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Program rendszerén keresztül támogatást kíván nyújtani a tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára.
A pályázónak az alábbi együttes feltételeknek kell megfelelnie:
a pályázó, valamint a háztartásában élő személyek nem rendelkeznek vagyonnal,*
a pályázó háztartásában élő személyeknek az egy főre jutó havi jövedelme a mindenkori nyugdíjminimum négyszeresét nem haladja meg (2023. évben 114.000,-Ft).*
A pályázat beérkezésének határideje: pályázati felhívás megjelenésének napjától 2023. június 30. napjáig.
A pályázatot a pályázati felhívásban szereplő adatlapon, a Polgármesteri Hivatal földszinti ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben, személyesen kell benyújtani. A pályázathoz mellékelni kell az előírt dokumentumokat. A pályázat kizárólag abban az esetben tekinthető érvényesnek, ha azt a pályázati felhíváshoz csatolt adatlapon, a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelő módon, helyen és határidőben nyújtották be. A pályázat benyújtásának tényéről a pályázatot beadó személy igazolást kap. A pályázat benyújtásának határideje jogvesztő, igazolási kérelem benyújtására lehetőség nincsen.
A pályázathoz csatolni kell az alábbi dokumentumokat:
a pályázó általános iskolai 4. évfolyamának vagy 5. évfolyamának lezárt évvégi bizonyítványának másolatát;
a pályázó, illetve háztartása jövedelmi viszonyairól és vagyoni helyzetéről szóló igazolást, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor vagyoni, jövedelmi viszonyairól büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozatát, amelyben foglaltak valódisága ellenőrizhető;
árvaellátásban részesülő pályázó esetén az árvaellátást igazoló dokumentum másolatát;
tartósan beteg személy esetén magasabb összegű családi pótlékról szóló igazolás, vagy a háziorvos igazolását arra vonatkozóan, hogy három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igényel;
súlyosan fogyatékos személy esetén magasabb összegű családi pótlékról szóló igazolás, vagy szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa által kiállított igazolás, vagy az Országos Orvosszakértői Intézet szakvéleménye;
családbafogadott pályázó esetén a gyámhatóság erről szóló határozatát;
rendszeres pénzellátásban részesülő személy esetén, az erről szóló dokumentumot,
a köznevelési intézmény igazgatója által hitelesített pedagógiai ajánlást, javaslatot,
a lakóhelyet vagy tartózkodási helyet igazoló irat másolatát.
Az érvényes pályázatot beadó kérelmezők háztartásában a polgármesteri hivatal munkatársa, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársával együttesen – az időpont előzetes egyeztetését követően - környezettanulmányt végez. A környezettanulmányt tárgyév július 31. napjáig kell elvégezni.
A pályázónak szakértő által végzett, a tehetség felmérésére irányuló vizsgálaton kell megjelennie.
A vizsgálat, valamint a környezettanulmány időpontjáról a pályázó törvényes képviselőjét két időpont megadása mellett elektronikus levélben és telefonon - az iratra való rögzítés mellett – kell értesíteni.
A munkacsoportnak lehetősége van a pályázó személyes meghallgatására. Amennyiben a fenti cselekmények valamelyike a törvényes képviselő együttműködésének hiánya miatt nem valósul meg, a pályázatot el kell utasítani.
A beérkezett pályázatokat a Szociális és Lakás Bizottság 2023. augusztus 31. napjáig bírálja el, 100 pontos pályázati rendszerben a rendeletben meghatározott szempontok alapján. A támogatottak személyéről a felállított sorrend alapján a Bizottság dönt. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. A pályázót a pályázat eredményéről a polgármester írásban értesíti. Az elnyerhető támogatás összege: 500 ezer Ft/fő/tanév, amelyből a gyermek taníttatásának és képzésének költségei közvetlenül fedezhetők. A támogatási időszak tárgyév szeptember 1. napjától következő év augusztus 31. napjáig tart. A támogatás felhasználása a támogatási időszakon belül, az egyéni fejlesztési tervben foglaltakkal összhangban, a mentor döntése alapján történik. A támogatott és törvényes képviselője köteles a mentorral együttműködni, és az egyéni fejlesztési tervben foglalt kötelezettségeket teljesíteni.
A pályázati felhívás megtekinthető a város honlapján, a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, kihírdetésre kerül a Savaria Fórum önkormányzati hetilapban, valamint megküldésre kerül a szombathelyi általános iskoláknak.
A pályázatról további felvilágosítást a 94/520-165-ös telefonszámon lehet kérni.
komment
süti beállítások módosítása