BEFEJEZŐDÖTT A JÁTSZÓTÉR FELÚJÍTÁSA A SZOMBATHELYI JOSKAR-OLÁN

2015. június 30. 23:11 - Kelemen Krisztián

Április elseje helyett július elsején csak megnyitják.
 
Idén áprilisban számoltunk be arról, hogy az egykori Szent-Györgyi iskola (Pázmány Péter körút 42.) mellett található játszóteret nem nyitották ki, mert a város nem adott pénzt annak felújítására.
dscf2411.jpg
A jobbára önkormányzati támogatásokból gazdálkodó Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány által 2001-ben átadott játszótér az eltelt években elvégzett kisebb-nagyobb felújítások ellenére lepusztult, balesetveszélyessé vált. Kelemen Krisztián, a választókörzet képviselője akkor elmondta, mintegy kétmillió forintra lenne szükség a felújításhoz.
 dscf2413.jpg
Az ügyből némi politikai perpatvar is kerekedett, hiszen a politikus úgy vélte, a fideszes Lendvai Ferenc korábbi körzetében található játszóteret azért nem tudta felújítani az alapítvány, mert forrásainak jelentős része a Joskar-Ola napok szervezésére fogy el, a város pedig szerinte azért nem adott plusz forrást, hogy "bosszút álljon" azért, mert a jobboldal itt elveszítette a választást. Közben az alapítvány adománygyűjtésbe kezdett, hogy a szükséges javításokat el tudják végezni.
Az elmúlt hetekben aztán elkezdődhetett a munka, a szakemberek megjavították egyebek mellett a játékokat, ütéscsillapítókkal biztonságosabbá tették a kikapcsolódást, kavicsréteget terítettek le.
A Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány Kuratórium nevében Csetényi Izabella elnök arról tájékoztatta lapukat, hogy a "játszótér felújítását képviselői és társadalmi összefogás keretében" megvalósították. Megnyitó ünnepséget is tartanak, július elsején 17 órakor, melyre várnak minden gyereket, családot és érdeklődőt.
 
Csétényi Izabella hozzátette: a játszótéren továbbra is illemhelyiség, kézmosó és parkőri szolgálat üzemel.
 
A játszóteret körülbelül 150 gyermek használja.
A Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány Facebook-oldala szerint az ünnepség keretében egy rajzpályázat első három helyezettjét is díjazzák. Mi más lehetne a pályázat tárgya, mint a játszótér. A  pályaműveket Vörös Ferenc festőművész zsűrizte. Megmutatjuk őket.
 
Első helyezett: Rába Rebeka, aki átvághatja majd a nemzeti színű szalagot az ünnepségen. Jutalma tíz gombóc fagyi.
rajz1jatszoter.jpg
Második helyezett: Angyal Mira. Jutalma: ötgombócos fagyi.
rajz2_joskarola.jpg
Harmadik helyezett: Libricz Kata. Jutalma három gombóc fagyi.
rajz3_joskarola.jpg
http://www.alon.hu/szombathely-joskar-ola/befejezodott-jatszoter-felujitasa-szombathelyi-joskar-olan
komment
süti beállítások módosítása