





























Tegnap tartottuk a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság ülését, ahol több, városunk jövőjét és mindennapi biztonságát meghatározó kérdésről tárgyaltunk.
Áttekintettük a következő év gazdálkodási kereteit, hogy biztosítsuk Szombathely zavartalan működését.
Elfogadtuk a városi Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Koncepciót, valamint a Cselekvési Tervet, amelyek célja a közterületi jelenlét erősítése, a prevenciós programok bővítése és a lakosság széleskörű tájékoztatása.
Meghosszabbítottuk a drogellenes stratégiát, amely továbbra is a fiatalok védelmére, az iskolai prevencióra és a közösségi szemléletformálásra helyezi a hangsúlyt.
A közlekedésbiztonság javítása érdekében áttekintettük a város forgalmi helyzetét és a tervezett fejlesztéseket.
Szóbeli beszámolót hallgattunk meg az elmúlt időszak rendőrségi intézkedéseiről is, hogy átlátható képet kapjunk a közbiztonság aktuális helyzetéről.
Emellett több egyéb, a város mindennapi működését érintő napirendi pontot is megvitattunk.
A meghozott döntések és javaslatok mind egy irányba mutatnak: Szombathely legyen még biztonságosabb, még élhetőbb és még jobban működő város mindenki számára.












Csütörtök este ismét részt vettem Szombathelyen azon a már évtizedes hagyománnyá vált bejáráson, amely során az utcai szolgálatot teljesítő munkatársakkal, a rendőrséggel, a városrendészet munkatársaival, valamint a helyi sajtó képviselőivel közösen jártuk végig azokat a helyeket, ahol a hajléktalan emberek a téli hidegben menedéket keresnek.























Gratulálok a Szent Márton-napi Gála díjazottjainak és Gráczer Györgynek, Szombathely új díszpolgárának!

























A XXIX. Városi Egészségnap délutánján egy teltházas Tari Annamária előadást láthattunk lelki egészség témakörben, napközben pedig egy mobil szűrőállomás dokkolt a városháza előtt, amit szintén nagyon sokan látogattak meg.














Tegnap este a Szombathelyi Televízió Közrend című műsorában a Városrendészet elmúlt időszaki intézkedéseiről, valamint a Szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájáról beszélgettünk. Fontos, hogy közösen tegyünk városunk biztonságáért és a megelőzésért!