Gyurcsány ellenállást hirdetett Szombathelyen

2014. szeptember 09. 23:13 - Kelemen Krisztián

Állva, tapsolva fogadta a mintegy 150 érdeklődő a Demokratikus Koalíció elnökét Szombathelyen, az egyik étterem nagytermében. Gyurcsány Ferenc szinte menetrend szerint érkezik a városba, évente legalább egyszer. Most, persze kampányolni jött.

Nem a választásokat unják, hanem a vereségeket

Ami azért is érdekes, mert itt a DK összefogott az MSZP-vel, az Együtt-tel és az Éljen Szombathely Egyesülettel, és az MSZP polgármesterjelöltjét, Ipkovich Györgyöt támogatják közösen, persze, képviselőjelölti helyet már ők is kaptak. Azt nem tudjuk, hogy a fórumon voltak-e más pártokból, a többség masszív DK-snak látszott, már csak abból is, hogy láthatóan jól ismerték egymást.

309423_gyurcsany_ferenc_lakossagi_foruma.jpg

Más politikust nem is láttunk, csupán a DK által delegált közös jelölteket, és persze, Ipkovich Györgyöt, akit talán észre sem vettünk volna, ha Gyurcsány nem köszönti külön.

Szóval, állvataps, aztán jött a Gyurcsány-beszéd. Ami a szokásos, lendületes, harcias volt, a volt miniszterelnököt hangosítás nélkül is lehetett hallani a teremben. Meg is hozta a hallgatóság kedvét, bőven volt közbekiabálás. Gyorsan kiderült például, hogy nem a választásokból van elegük, hanem a vereségekből.

Az egyeduralmi vágy

Gyurcsány ezt azzal reagálta le, hogy ha beleteszik a maximális munkát, akkor elviselhető a vereség is, és nincs lelkiismeret-furdalásuk. Persze, osztotta a Fideszt és a kormányt ezerrel. Amit önkénnyel működő, gonosz hatalomnak nevezett. Mert aki önkényuralmat akar, Egy a tábor, egy a zászló-t, az önkényt akar és gonosz.

309429_gyurcsany_ferenc_lakossagi_foruma.jpg

Akik ellen fel kell lépni, és ellent kell állni. Ha a Fidesz egy európai, jobbközép párt lenne, akkor lehetséges lenne vele a megegyezés – mondta. De nem az – folytatta -, hiszen Orbán Viktor nemrég Kötcsén (a házamtól 150 méterre – jegyezte meg) hirdette ki, hogy le kell számolni a baloldali és liberális ellenzékkel.

Ez pedig – jelentette ki – egyeduralmi vágyat mutat. Pedig a választás alapja, hogy van választási lehetőség. Aki egyeduralomra tör, nem a haza, hanem a saját javát akarja – fogalmazta meg, tapsot kapott érte. Aztán: aki őket szolgálja, bármilyen hazafinak is vallja magát, az a hazát romba döntő, önző hatalmat szolgálja.

„A miniszterelnök elmeháborodott szavai”

Az ennél keményebb önkényuralmak is meg szoktak dőlni, sajnos, közben megássák a haza sírját is – mondta. Szombathely egy polgári város, és a Nyugathoz tartozik – jelentette ki. Ahhoz az Európához, amelyik évszázadok alatt az antikvitástól a felvilágosodáson át a világ vezető földrésze lett.

Ezzel szembe mennek a „miniszterelnök elmeháborodott szavai”, és akik ezeken nem háborodtak fel, azt remélik, hogy kapnak a koncból – folytatta. Pedig van választás. A tanár is megteheti, hogy félreteszi a szörnyű központi tankönyveket, és azt az elvet, hogy a CNN nézése erkölcstelenné tesz.

Gyurcsány azt reméli, hogy az önkormányzati választásokon kialakulnak a szabadság kis körei, lesznek ellenzéki vezetésű városok, pár helyen vissza tudják szorítani az önző hatalmat. És ezek majd megüzeni, hogy mi egy másik Magyarországot akarunk – jegyezte meg. Kapott a sajtó is, szerinte, az az újságíró, aki a hatalom szekerét tolja, eladta a lelkét az ördögnek.

„A liberális demokrácia nem halott”

Emlékeztetett rá, hogy a DK-t két és fél éve alapították új pártként, és mára 8-10 százalékos a támogatottságuk. A legújabb hírek szerint csupán két demokratikus ellenzéki pártnak sikerült az ország minden településén és a főváros minden kerületében kompenzációs listát állítania, az MSZP-nek és a DK-nak.

309435_gyurcsany_ferenc_lakossagi_foruma.jpg

Kijelentette, nem adják fel, egy tapodtat sem engednek abból, hogy Orbán Viktor legádázabb ellenfelei legyenek. Mert önkény és demokrácia között nincs félút, ehhez a küzdelemhez pedig megvan az erejük. Ennek lényegét értik Szombathelyen – mondta -, hiszen itt már régen együttműködik a demokratikus ellenzék.

És közösen indítanak polgármesterjelöltként egy demokratát, Ipkovich Györgyöt. Jól döntöttek, hogy ennek érdekében nem vesztek össze egy-két mandátumon. Hangsúlyozta, tudják, hogy ők állnak a jó oldalon, az is biztos, hogy a liberális demokrácia nem halott. Aminek a lényege, hogy az emberek döntik el, mit tartanak értéknek.

Tükörbe kell nézni

Ennek a hatalomnak pedig egyszer tükörbe kell néznie, ha máskor nem, akkor, amikor a gyerekeik, unokáik megkérdezik: Te is azt az önző hatalmat szolgáltad? Mert van választás, és ő most azért jött, hogy ehhez erőt és hitet adjon. Mert Önök nélkül nincs szabad, demokratikus Magyarország – mondta.

309420_gyurcsany_ferenc_lakossagi_foruma.jpg

Aztán felkérte Ipkovich Györgyöt, mondjon néhány mondatot. Ipkovich szerint a jelenlegi városvezetésnek nincsenek céljai, tervei, az első évben sorra vágták át azokat a szalagokat, ahol még ők indították el a fejlesztéseket. Most nem tudnak semmilyen szalagot átvágni, mert semmit sem csináltak.

309428_gyurcsany_ferenc_lakossagi_foruma.jpg

Kijelentette, a baloldalnak mindig az jut, hogy rendet tegyen a jobboldal után. 2002-ben a nyelvvizsga-botránytól visszhangzott a sajtó, most a prostizás, kábítószerezés után kell újra javítani a város hírnevén. Hangsúlyozta, most nem ígérnek nagy dolgokat. Azzal kezdik, hogy lenyírják a füvet, összeszedik a szemetet, kitakarítják a várost.

Egyet ide, egyet oda

Közben a Fidesz azzal kampányol, hogy folytatják. De nem tudják folytatni, mert nincs mit – mondta. Leírták a várost, és leírták saját magukat – folytatta -, egyikükből műsorvezető lett, egyiküket elküldik Pestre, egyiküket meg simán kirúgták. Ő is tapsot kapott.

Aztán köszönetet mondott, hogy az MSZP és a DK össze tudta hangolni a programját, és sikerült közös jelölteket állítani. Gyurcsány tapsolt és bólogatott. A közönség is.

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/gyurcsany_szombathely_kampany_onzo_hatalom

komment
süti beállítások módosítása